Vatikán-szakértő: ez Ferenc pápa ellentmondásos öröksége

2025. május 05. 20:51

Ferenc pápa örökségét értékeli egy bennfentes olasz Vatikán-szakértő a blogján.

2025. május 05. 20:51
null

Ferenc pápa pontifikátusának öt paradoxonáról, Ferenc pápa örökségéről és az utána újjáépítendő egyházról ír Monday Vatican című blogján Andrea Gagliarducci Vatikán-szakértő.

Az olasz Gagliaducci szerint Ferenc ugyan harcolt a pápai udvar, a Vatikán „mélyállama” ellen, de ez egy másik, párhuzamos és ugyanolyan mély rendszer létrejöttéhez vezetett, azzal a különbséggel, hogy 

Ferenc pápa körül a formalitás és intézményesség szabályai alól felszabadult rendszer kevésbé volt átlátható, mint az előző. Ferenc alatt minden aszimmetrikus volt, mert mindenről hirtelen döntött a pápa.

Aztán Ferenc el akarta mozgatni a hangsúlyt a nyugati központról és perifériákra.

De eközben pápasága fő témái mégis a nyugatiak fő toposzai voltak, a liberálisok kedvencei, a periférián pedig konzervatív, hagyományos módon szeretnék megélni a hitet a hívek.

Nem véletlen, hogy a melegpárok tagjainak megáldását engedélyező Fiducia supplicans pápai rendelkezés mögül testületileg, nyíltan kihátrált az afrikai egyház – jegyzi meg Gagliarducci. 

Aztán a paradoxonok egyik legfontosabbika, hogy az együttdöntést és decentralizációt hirdető Ferenc valójában központosított, és szinte minden döntést egyedül hozott meg. 

Ferenc átláthatósága sem volt az igazi.

Az utolsó paradoxon pedig az, hogy egyszerre utálták és szerették őt.

Az olasz szakértő szerint Ferenc nekiment az intézményeknek, de halálával az intézmények biztosítják az átmenetet, és megújulnak.

Emlékeztet: Ferenc megválasztása előtt úgy gondolták az őt támogató bíborosok, hogy „négy év Bergoglio” elég lenne helyre tenni a dolgokat, de ebből tizenkét év lett, és Ferenc például számos jogi bizonytalanságot hozott létre, kezdve azzal, hogy több pápaválasztó bíborost nevezett ki, mint a formális limit, de ezt hivatalosan nem változtatta meg.

Szóval szerinte Ferenc után egy mérsékelt pápa jön, akinek első dolga lesz a rendrakás, a normák helyreállítása, megtartva elődje örökségének jó kezdeményezéseit, ötleteit, tetteit.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szilvay Gergely

Mandiner

Idézőjel

Ferenc nem reformpápa volt, hanem káoszpápa, aki imádott első lenni bármiben, és rendrakás helyett rendetlenséget hagyott maga után.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Alberto Pizzoli / AFP

 

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gilou-berger-au-clavier-le-bobo-ougandais
2025. május 05. 23:42
Orgoványi fehérterroristáknak csak demens vénember...
Wolfram004
2025. május 05. 22:56 Szerkesztve
Nagy kérdés az új pápa pozícionálása: reklámarcot keresnek a termék mögé, vagy marketing igazgatót a cég élére.
Szamóca bácsi
2025. május 05. 21:47
a saját tapasztalataimhoz képest nagyon pontos elemzés, habár a hírértéke számomra annyi, hogy létezik és viszonylag belső körből bújt elő egy katolikus csatornán.
Akitlosz
2025. május 05. 21:41
Ferenc pápát Hitler is megsiratta. https:// www.youtube.com/watch?v=vqGN1JDWu1k
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!